Mengele a halál angyala

Egy olyan érzékeny témát választottam, melyről úgy érzem, írnom kell néhány gondolatot. A második világháború szörnyűségei között kiemelkedtek azok a helyek ahol az emberi életek semmit sem számítottak és a pusztítás felfoghatatlan méreteket öltött.


1946-ban kezdődött az a per, mely a német koncentrációs táborokban működő titkos orvosi kírérletekben résztvevő tudósok bűnösségét vizsgálta. Nürnbergen 23 orvos ült a vádlottak padján, közülük 7-et halálra a többieket börtönbüntetésre ítélték. Azonban voltak olyanok is akik bizonyítékok hiányában szabadon távozhattak.
Ha náci orvoskísérletekről beszélünk azonnal Josef Mengele neve ugrik be talán mindannyiunknak. Ismerjük meg egy kicsit ezt az embert:
Antropológiát és orvostudományi ismereteket tanult, majd belépett az NSDAP-ba majd az SS-be. A Szovjetunió elleni hadjárat után érkezett meg Auschwitz-Birkenauba és itt folytatta az ámokfutását, ami sok ezer ember életét követelte. A Vörös hadsereg megérkezése előtt elmenekült a táborból, majd Günzburgon, Genován, Buanos Airesen keresztül jutott el Paraguayba, majd Sao Pauloba. Fejére 7 millió márka vérdíjat tűztek ki. 1979-ben szélütést kapott és meghalt.
Érdeklődése elsősorban az ikrek felé fordult. Célja egy felsőbbrendű faj megteremtése, az elnyomott népek sterilizálása. Mindezekhez kiváló lehetőséget nyújtottak a táborok és senki nem volt aki gátat szabjon az őrült kísérletezésnek. Maga Hitler, aki a világuralomra törés lehetőségét látta benne, minden támogatást megadott a munkájához.
Eredményes munkájához azonban meg kellett volna tudnia hogyan fejlődnek ki az anyaméhben az ikrek, ami tulajdonképpen évezredek óta foglalkoztatta a tudósokat. Mengele időt és életet nem sajnálva feltette magában, hogy rájön a titokra és ehhez a pozíciója nagyszerű lehetőséget kínált. Teljesen kiszolgálta a náci ideológiát és a germán faj térhódítását orvosi eszközökkel próbálta biztosítani.
Auschwitz igazi kitörési lehetőségnek számított nem csak neki, hanem számos más náci orvosnak hiszen itt állatok helyett embereken igazolhatták valós, de többségében vélt nézeteiket. A legőrültebb kísérletek folytak a táborban:

1. ikerpárok közösülésre kényszerítése, annak céljából, hogy nagyobb esélye van e az ikerszületésnek.
2. olyan placenta kísérletek, amelyek állapotos nők életét vette el.
3. mesterségesen sziámi ikerré tétel: ikrek vénáit összevarrta.
4. az ikerpár egyik tagja meghalt a másikat megölte abból a célból, hogy nála is kimutatható e a betegség.
5. szem színét kék oldat befecskendezésével akarta megváltoztatni, de ez részleges vagy teljes vaksághoz vezetett.
6. vizsgálataihoz a gyerekek gyakran órákat álltak meztelenül és nagy mennyiségű vért vett tőlük.
7. sokakat szívbe adott kloroforminjekcióval ölt meg, mely megalvasztja a vért és lezárja a szívbillentyűket.
8. terhes nők embrióit kioperálta és rajtuk is kísérletezett.
9. nagyon érdekelték a zsidók között tapasztalható rendellenességek, ezért értelmetlenül elpusztított sok zsidó törpét vagy mozgássérültet, mindezzel azt akarta bizonyítani, hogy az alsóbbrendű zsidók között gyakoribbak ezek a betegségek.
10. érzéstelenítés nélkül felnyitotta az iker csecsemők mellkasát és ellenőrizte egyszerre ver e a szívük.
A kísérleti alanyok korlátlanul a rendelkezésre álltak. Mengele szerint az iker rejtély megfejtéséhez nagyon közel állt, de munkáját a háború elvesztése miatt abba kellett hagynia. Szemtanúk szerint minden iratát összecsomagolta, hiszen féltett eredményeit senkire nem bízhatta.
Az ide érkező foglyok alapos vizsgálatával a Mengele alá tartozó szintén deportált orvosok foglalkoztak. Alaposan lejegyeztek mindent, amit a "mester" fontosnak vélt.

A halál angyala, mint ember:
A táborban élők, Mengelében egy tiszta, mindig vasalt ingben járó embert láthattak. Elegáns és magabiztos, illatos SS tiszt a barakkokban azonban az élet és halál ura volt. Sanzonokat és operaáriákat dudorászva szelektálta a foglyokat, szeretett Istent játszani. Néhány történet amit túlélők mesélek:
1. Az őszi zsidó ünnepek alkalmával egy felfüggesztett bot alatt vonultatott el sok száz zsidó fiút, aki nem érte el a magasságot, gázkamrába került.
2. szintén gázkamra volt a "jutalma", annak aki a barakkjában a falra felrajzolt krétacsíkot nem érte el.
3. pedáns és rendmániás volt. A meglátogatott barakkokban, ha tudták, hogy érkezik, gondosan kiszellőztettek és rendet raktak, hiszen a rendetlenségnek csak a látszata is azonnali büntetést vont maga után.
Mengele bácsi a saját autóján vitte a krematóriumhoz azokat a fiúkat, akikiet máskor csokoládéval próbált magához édesgetni, kísérleteinek "alapanyagául".
Mengele legendájához hozzájárult, hogy míg más orvosok arannyal, ezüsttel pakolták meg a zsebüket vagy alkohollal feledtették a rémtetteket, addig ő mindig kiegyensúlyozott, küldetéstudó tiszt volt. Volt saját véleménye, de a parancsot mindig végrehajtotta. "
"Mengele bácsi" (Onkel Mengele, ahogy hívatta magát) mellett számos orvos hívta fel magára a figyelmet és vívta ki a Führer tiszteletét:

1. a dachaui táborban Siegfrid Ruff, Georg August Weltz, arra keresték a választ, hogy hogyan reagál az ember szervezete ha egy ember több száz méter magasról a vízbe esik. Az alanyokat jéghideg vízbe dobták és dokumentálták a szervezet reakcióit.
2. Buchenwaldban pedig 392 önkéntesnek a reakcióit figyelték mikor a tífusz elleni oltóanyagot beadták nekik.
3. Ravensbrückben lengyel nőkön csonttranszplantációkat hajtottak végre, és szándékosan elfertőzték a sebeiket, melyek azt hivatottak bemutatni, hogy az ember szervezete mennyire viseli el a fájdalmat, mekkora a tűrőképessége.
Ez a néhány dolog csak töredéke annak, ami a táborokban történhetett. Isten óvjon mindannyiunkat, hogy a rémtettek megismétlődhessenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése